Szokatlan újítással kívánja a Német Szövetségi Közlekedési Minisztérium a hazai utakat biztonságosabbá tenni. Németországban úgy döntöttek, hogy első országként a Földön forgalomirányító fényjelző készüléket helyeznek el bizonyos körforgalmakban. A kijelölt helyszíneken legalább 6-6 jelzőberendezést szándékoznak kihelyezni annak érdekében, hogy az áthaladó forgalom áramlása arányos, fennakadás nélküli és biztonságos legyen, s megszűnjenek az időnként jellemző kaotikus, hosszú várakozásokkal teli állapotok.
„Ha az átlagos közlekedési csomópontokban általában kiválóan működnek a közlekedési lámpák, akkor miért nem válnának be ezek a készülékek a körforgalmakban?” – jelentette ki Alexander Dobrint (CSU) szövetségi közlekedési miniszter a végleges döntés meghozatalát követően. A minisztérium döntését egyébként egy külsős tanulmány, a Swarco cég tanulmánya is támogatja, mely szerint a körforgalmakban elhelyezésre kerülő jelzőlámpák több mint 70%-kal csökkenthetik a közlekedési balesetek bekövetkezésének kockázatát (megjegyzés: a Swarco cég közlekedési jelzőlámpák gyártásáról ismert).
A jelőlámpák alkalmazása a németek szerint különösen a balra kanyarodó, azaz több kihajtón is áthaladó járművezetők helyzetét könnyítheti meg, akiknek a jelenlegi jelzőlámpa nélküli körforgalmakban szine mindig nehézségekkel kell megküzdeniük.
A Német Szövetségi Közlekedési Minisztérium hosszú távú tervei között – saját állításaik szerint – szerepel a „kör négyszögesítése”, a körforgalmak kialakítását ugyanis a németek nem tartják eléggé biztonságosnak. Az érdekes elképzelés szerint a körforgalom elavult koncepciója helyett a jövőben négyszög formájú csomópontok kialakítását veszik fontolóra. Ezek a megoldások bár általában nagyobb helyet igényelnek, ugyanakkor alkalmazásukkal a „nyaktörő” kanyarok kiküszöbölhetők, így az úthasználók biztonsága javítható.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.