Nő a személyautók száma Magyarországon, és ez a trend várhatóan folytatódik. A keresőképes korba jutó fiatalok közül sokan tervezik az autóvásárlást, így újabb generáció érkezett a piacra.
Bár a fiatalok többségének nincs saját autója, jelentős részük ezen változtatna a jövőben a K&H bank ifjúsági közvéleménykutatása szerint. A felmérés a 19-29 éves fiatalok autóhelyzetét vizsgálta 2019 második negyedévében – az ifjúsági felmérés eredményeit a közelmúltban tették hozzáférhetővé.
A vizsgálat szerint a fiatalok 28 százalékának van autója, és közel ugyanennyien, 23 százalékuk tervezi, hogy autót vásárol a következő 3 évben. Az autóvásárlást tervezők 63 százaléka saját forrásból oldaná meg a beruházást, 28 százalék azonban legalább a felét hitelből fizetné. Az utóbbi adathoz háttérinformáció, hogy az autóvásárlást átlagosan havi 35 ezer forintos fix törlesztésű hitelből finanszírozzák a K&H-nál az érintettek.
A felmérésben résztvevők 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az autóhasználatát más autójával oldja meg – családból, barátoktól. A megkérdezettek 61 százalékának nem megoldott az autóhoz való hozzáférés. Eltérő az arány a már aktív kereső fiatalok és a diákok között. Az aktív keresőknél az autó birtoklási arány 39 százalék, míg a diákoknál csak 18 százalék. A kutatásból az is kiderül, hogy évről évre egyre több fiatal rendelkezik autóval: míg 2013-ban 80 százalékuknak nem volt kocsija, addig az elmúlt években ez az arány a 60-70 százalékos tartományba csökkent.
A felmérésből az is kiderül, hogy a fiatalok 23 százaléka tervez autó vásárlást a következő három évben, 28 százalék pedig még nem biztos benne, de nem is zárja ki ezt teljesen. Az autóvásárlást tervezők közül 10-ből 6-an, azaz 63 százalék, kizárólag saját forrásból finanszírozná a vásárlást. Minden harmadik válaszadó mondta, hogy az autó árának legalább felét hitelből fizetnék ki.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.