Kína első robotjárőrei álltak szolgálatba a héten az észak-kínai Hopej tartománybeli Hantanban.
A kínai hantani közbiztonsági hivatal bemutatta a helyi rendőrséghez csatlakozó három robottípust, amelyek megalkotásához a mesterséges intelligenciára, a felhőalapú számítástechnikára és a lézeres navigációra támaszkodtak a fejlesztők. A helyi közlekedési rendőrök egyenruháját idéző, sárga és fehér színű közúti robotjárőr képes azonosítani a sofőröket, lefényképezi a szabálytalanul haladókat, valamint sztenderd kínai (putonghua) nyelven figyelmezteti a figyelmetlen gyalogosokat.
A robotrendőr segít eligazodni a járókelőknek és automatikusan jelenti a rendőrségnek, ha biztonsági kockázatot vagy gyanús személyt észlel. A közúti baleseteknél használt robot pedig figyelmezteti az elhaladó járműveket, miközben a rendőrök helyszínelnek. A hivatal szerint a robotok a hét minden napján, 24 órában működnek. Az elmúlt években egyre nagyobb teret kapnak a technológiai újítások a kínai rendőrség mindennapjaiban. Az idei tavaszünnep (kínai holdújév) alkalmával a rendőrök sok városban arcfelismerő technológiát és robotokat bevetve ellenőrizték az emberek jegyeit, kutattak az eltűntek után és látták el biztonsági információkkal a járókelőket.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.