2014. július 01-én lépett hatályba Németországban az a szabályozás, mely általánosságban tette kötelezővé védőmellény tartását a gépjárművekben. A jogszabály értelmében minden járműben legalább egy darab védőmellényt kell tartani, melyet baleset, vagy műszaki meghibásodás esetén, a jármű elhagyását követően viselni szükséges.
A mellénnyel szembeni követelmény, hogy fényvisszaverő tulajdonságokkal kell rendelkeznie, meg kell felelnie a DIN EN 471 szabványnak (pl.lehet EN ISO 20471:2013), továbbá színe sárga, narancs, vagy piros lehet. Az új szabályozás hatálya valamennyi személygépkocsira, tehergépkocsira és autóbuszra kiterjed, a motorkerékpárok és lakómobilok a továbbiakban is kivételt képeznek (korábban ez a szabály mindössze a tehergépjárművekre és a céges személygépkocsikra vonatkozott).
A gépjármű vezetője kötelező a védőmellényt közúti ellenőrzés során az intézkedő ellenőrnek, illetve rendőrnek felmutatni, s kérésre megvizsgálásra átadni. Aki a rá vonatkozó kötelezettség ellenére nem rendelkezik védőmellénnyel, vagy az ellenőrzés során annak felmutatását, átadását megtagadja, illetve kötelező használat esetén a mellényt nem viseli, 15 euró pénzbírságra számíthat.
A jelképes összegű bírságnál sokkal rosszabbul járhat az, aki baleset helyszínén, a járműből kiszállva elmulasztja a védőmellény viselését, hiszen a közúton tartózkodás fokozott kockázata miatt akár a balesetbiztosítását is elvesztheti. A védőmellény használatának általános kötelezettségének elrendelése miatt júniusban közlekedésbiztonsági kampányt indítottak Németországban (ADAC, rendőri szervek stb.), tekintettel arra, hogy egy előzetes kérdőíves felmérés megállapításai alapján a gépjárművezetők 28%-a még nem szerzett be biztonsági mellényt. (A kérdőíves vizsgálat 2 000 személyre terjedt ki, s a válaszok alapján a hölgyek 75%-a, a férfiak 69%-a tartott gépjárművében fényvisszaverő mellényt. Érdekesség, hogy a megkérdezettek 41%-a egyáltalán nem tartotta szükségesnek a védőmellény általános kötelezővé tételét).
A német jogszabály a védőmellény gépjárműben történő elhelyezéséről, annak helyéről konkrétan nem rendelkezik. Szakértők ugyanakkor célszerűnek tartják, hogy a mellényt a gépjárművezetők ne a csomagtartóban, hanem jól elérhető helyen (pl. kesztyűtartóban, vagy az ajtózsebben) tartsák. A védőmellény egyébként Németországban sem drága, hiszen az Interneten akár már 2 euróért is beszerezhető.
Az új rendelkezéssel Németország azoknak az európai országoknak a sorába lépett, melyek kötelezővé tették a biztonsági védőmellényt a gépjárművekben. A szabályozás nem tekinthető általánosnak kontinensünkön, hiszen napjainkban 18 ország jogrendszere tartalmaz ezzel kapcsolatos előírást, ugyanakkor például Hollandiában, vagy az Egyesült Királyságban ilyen kötelezettség jelenleg nincs.
A következő táblázat azokat az európai országokat tartalmazza, ahol kötelező a gépjárműben védőmellényt tartani, s azt baleset, vagy műszaki meghibásodás esetén a jármű elhagyásakor viselni. A táblázat a szabály megszegésekor kiszabható bírság lehetséges összegére is kitér, továbbá utal arra, hogy hatálya általános jellegű, vagy kizárólag a saját ország nyilvántartásában szereplő gépjárművekre (esetenként motorkerékpárokra) terjed ki.
Ország |
Bírság lehetséges összege |
Egyéb |
Belgium |
50-től 1 350-ig |
Motorkerékpárra is |
Bulgária |
25 euró |
Motorkerékpárra is |
Franciaország |
90 euróig |
Két- és háromkerekű járműveknél 22 euró |
Olaszország |
38 euróig |
|
Horvátország |
Nincs bírság |
Motorkerékpárra is |
Luxemburg |
49 euróig |
Motorkerékpárra is |
Norvégia |
Nincs bírság |
Csak norvég nyt. járműre, motorkerékpárra is |
Ausztria |
Ha nincs a gépjárműben: 14, ha nem viselik: 36 euró |
|
Portugália |
Ha nincs a gépjárműben: 60, ha nem viselik: 600 euró |
Csak portugál nyt. járműre |
Románia |
20 eurótól |
3,5 t feletti gépjárműnél |
Szerbia |
32 eurótól |
|
Szlovákia |
50 euróig |
|
Szlovénia |
40 euró |
|
Spanyolország |
90 euróig |
|
Csehország |
100 euróig |
|
Németország |
15 euró |
Csak német nyt. járműre |
(Forrás: ADAC)
Magyarországon a fényvisszaverő védőmellény gépjárműben történő tartása ajánlott, de nem kötelező. Ugyanakkor előfordulhat olyan helyzet, amikor a gépjárműből kiszálló személyeket jogszabály kötelezi a mellény viselésére.
Amennyiben például valaki éjszaka, illetve rossz látási viszonyok esetén lakott területen kívül járművével bármilyen okból megáll, s abból kiszáll (vagy arról leszáll), akkor rá a KRESZ 21. § (12) bekezdésében meghatározott szabály vonatkozik. Az említett joghely alapján: „a lakott területen kívüli út úttestjén, leállósávján, útpadkáján tartózkodó gyalogosnak/személynek éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie”.
A szabály megszegőjével szemben helyszínbírság alkalmazható, mely összege 5 000 Ft-tól 50 000.-Ft-ig terjed. Az élet, testi épség és egészség védelme érdekében minden gépjármű tulajdonosnak (üzemben tartónak) javasoljuk, hogy szerezzen be és tartson a járművében fényvisszaverő védőmellényt, lehetőleg ne csak a járművezető, hanem utasai számára is.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.