2020-ban kilencedik alkalommal rendezte meg az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság az ország 19 megyéjében és a fővárosban a vetélkedőt.
Lezajlott a „Közlekedik a család” !
2020-ban kilencedik alkalommal rendezte meg az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság az ország 19 megyéjében és a fővárosban azt a vetélkedőt, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a felelős közlekedési magatartás fontosságára. A versenyen olyan gyermekes családok vehettek részt, ahol legalább az egyik szülőnek van érvényes B-kategóriás vezetői engedélye, a gyerek(ek) életkora pedig 6 és 17 év között van.
A szeptember 19-e és október 4-e között megrendezett területi vetélkedőkön közel 500 család mérte össze tudását. A családi vetélkedő döntőjét október 17-én és 18-án Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében rendezték meg. A kilenc állomáson a versenyző családok közlekedésbiztonsággal összefüggő elméleti és gyakorlati feladatokat teljesítettek.
![Kacs 2020 Donto 1](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/10/kacs_2020_donto_1.jpg)
A szervezők a családi vetélkedőn túl az iskolák számára is pályázatot hirdettek. Azokat az oktatási intézményeket, amelyek a vetélkedősorozaton a legtöbb családdal vettek részt, díjazták. A békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola (56 család nevezésével) 1. helyezést ért el, és ezzel 500 000 Ft értékű, a 2. helyezett a jászberényi Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium 300 000 Ft értékű, míg a 3. helyezett debreceni Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda 100 000 Ft értékű tan- és sportszert nyert.
A verseny fődíját, egy Škoda Scala típusú személygépkocsit az ORFK-OBB, az Autós Nagykoalíció és a Škoda Magyarország közösen ajánlotta fel. Az országos döntő további díjait az Autós Nagykoalíció tagjai és a szervezetet támogató szponzorok biztosították. A döntőbe jutott 20 család egy-egy 30 000 Ft értékű üzemanyag-utalványt, valamint egy-egy ajándékkártyát kapott, ezenkívül a 2-20. helyezett családok üdülési utalványt is nyertek.
A Közlekedik a család vetélkedő 2020. évi döntőjét a Rideg család nyerte Bács-Kiskun megyéből. Második helyezést ért el a Zahorán család Békés megyéből, míg a harmadik helyen a budapesti Melegh család végzett. Gratulálunk a nyerteseknek!
![Kacs 2020 Donto 3](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/10/kacs_2020_donto_3.jpg)
A közlekedés szabályaival a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedniük, az idősebbeknek pedig sosem árt azokat újra és újra átismételniük és példaként szolgálniuk a fiatalabb családtagok részére.
További tájékoztatás a www.kozlekedikacsalad.hu weboldalon található.
https://www.facebook.com/balesetmegelozes/videos/357917215285533/?epa=SEARCH_BOX
A vetélkedő története
A “Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági versenyt Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság már hagyományosnak mondható módon minden évben megszervezi. Az ORFK-OBB azt vallja, hogy a közlekedési szabályokkal sosem lehet elég korán megismerkedni, az időseknek pedig érdemes időnként felfrissíteni ismereteiket. Így a kilenc esztendővel ezelőtt életre hívott verseny célja, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig valamennyi generációt megszólítson.
A többfordulós vetélkedő a biztonságos, körültekintő és megfontolt közlekedés fontosságára, szabályaira és a balesetek megelőzésére igyekszik felhívni a figyelmet, téve mindezt aktív és szórakoztató formában. A 2019-es évben hatalmas népszerűségnek örvendett a megmérettetés, a megyei fordulókra közel hétszáz család pályázott.
![Kacs19 Miskolc 3](http://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2019/05/kacs19_miskolc_3.jpg)
Hogyan lehet pályázni?
A területi fordulókra – amelyek jellemzően a megyeszékhelyeken zajlanak – bármely olyan, magyarországi lakóhelyű család nevezhet, ahol az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, illetve hat és tizenhét év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek. A 2020-as Közlekedik a családról bővebb információkért és a legfrissebb hírekért a www.kozlekedikacsalad.hu weboldalt érdemes figyelni.
![Kacs Finale 2019 6](http://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2019/06/kacs_finale_2019_6.jpg)
Milyen feladatokra kell számítani? Hogyan érdemes készülni?
A megyei feladatok helyenként eltérően lehetnek, de abban nincs különbség, hogy a verseny elméleti és gyakorlati tudást egyaránt igényel. Így azoknak a családoknak, akik terveznek ringbe szállni 2020-ban, érdemes lehet újra fellapozni a KRESZ-szabályokat, felfrissíteni az elsősegélynyújtási és a műszaki ismereteket; ezek ugyanis mindig megjelennek papíralapú tesztkérdések formájában. Az elméleti feladatokat követően ügyességi megmérettetésekre kerül sor: a gyerekek kerékpáros akadálypályán bizonyíthatnak, miközben apa vagy anya vezetéstechnikai feladatokat teljesíthet. Minden megye legjobban szereplő családja kap lehetőséget arra, hogy a nyári döntő fordulón is megmérettesse magát.
![Kacs 2019 Finale](http://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2019/06/kacs_2019_finale.jpg)
Mi a nyeremény?
Az 20 legjobban teljesítő család részt vehet a döntő megmérettetésen, ahol a küzdelem minden évben egy vadonatúj nyereményautóért zajlik. A 2019-es évben nem más, mint egy Skoda Fabia Ambition típusú személygépkocsi volt a tét, amellyel a verseny után egy kaposvári család gurulhatott haza. Idén egy Skoda Scala a fődíj.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.