2014.07.24, 10:16
Lovaskocsi tragédiák Németországban

A legutóbbi baleset 2014. július 23-én történt Bautzen járásban, a német-cseh-lengyel határ közelében, mely során két férfi sérült meg, egy ló pedig elpusztult. A lovaskocsi drámája röviddel délelőtt 11 óra után történt, Neukirch település Ostraße útján. A  két ló által vontatott kéttengelyű kocsi bakján két férfi utazott. A járművet egy 46 éves férfi hajtotta, mellette 67 éves kísérője ült.

A nyomozás elsődleges adatai szerint a lovaskocsi egy körforgalmon áthaladva az Ostraße úton haladt tovább. A jármű eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből érkező, Volkswagen Passat típusú személygépkocsival. A jármű először a lovakat érte el, majd a szekérnek ütközött, mely azt követően fel is borult. A lovaskocsi hajtója a baleset következtében súlyos sérülést szenvedett, őt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani, míg kísérője könnyebben sérült.
Az ütközés a lovakat sem kímélte. Az egyik ló olyan súlyosan sérült, hogy már a helyszínen egy állatorvosnak kellett elaltatnia, míg a másik lovat egy állatklinikára szállították. A baleset körülményeit jelenleg a rendőrség vizsgálja, nem világos ugyanis, hogyan kerülhetett át a lovaskocsi a szemből érkező forgami sávba.


Szászországban az elmúlt évben még a mostaninál is súlyosabb lovaskocsis baleset történt. Egy vasárnap délután, egészen pontosan 2013. augusztus 11-én 16 óra 25 perckor a kedvelt kirándulóhely, a kastélyáról elhíresült Moritzburg közelében egy férfi vezette kék színű Yamaha R1 típusú motorkerékpárját a kastély felől Radeburg irányába. A 26 éves fiatalember versenygépével egy szűk, kanyarokban gazdag erdős szakaszon haladt, amikor egy lovaskocsinak ütközött. A két ló által vontatott történelmi, díszes jármű a baleset előtt az aszfaltozott utat keresztező erdei úton haladt, s egyenesen kívánta útját folytatni, továbbra is az erdőben maradva.
A motoros olyan gyorsan és hirtelen jelent meg, hogy az állati erővel vontatott jármű hajtójának esélye sem maradt a baleset elkerülésére. A motorkerékpár az állatoknál csapódott be. Az ütközés erejére jellemző, hogy az aszfalton csúszó motorkerékpár mindkét állat gyomrát feltépte, valósággal szétrobbantotta. A baleset következtében a motorkerékpár vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen – a sürgős orvosi ellátás ellenére – életét vesztette.


A lovaskocsi hajtója sokkot kapott, hat utasa közül (közöttük két gyermek is volt) senki nem sérült meg, köszönhetően annak – s ez csak a szerencsés véletlenen múlt – , hogy a motorkerékpár nem a szekérbe vágódott. A lovak sem élték túl a balesetet. Az egyik már az ütközés pillanatában elpusztult, míg a másikat a helyszínen kellett lelőni, a további szenvedések megelőzése érdekében. A helyszínen egyébként az út jellegére, a kanyargós és szűk erdei szakaszra tekintettel 60 km/h sebességkorlátozás volt érvényben, amit a motorkerékpár vezetője figyelmen kívül hagyott, hiszen az elsődleges rendőri nyilatkozatok szerint „pokoli sebességgel” hajtott.
A fenti eseteknek, szerencsétlenségeknek számos tanulsága van. Azt mindenesetre egyértelműen jelzik, hogy a lovaskocsik (és más állati erővel vontatott járművek) közlekedésének speciális veszélyei vannak. Ezek a járművek extrém lassúak a gépjárművekhez képest, az állatok viselkedése olykor előre ki nem számolható, a járművek szélesek (szemből érkező forgalom esetén kikerülésük nem egyszerű), s éjszaka, valamint rossz látási viszonyok esetén az észlelhetőségük még akkor is nehezebb, amennyiben a hajtó a megvilágításról gondoskodott.
További nagy tanulság, hogy be nem látható útszakaszokon mindig olyan sebességgel kell haladni, hogy járművünkkel akadály észlelése esetén meg tudjunk állni. Ide tartozik például az utat keresztező lovaskocsi is, amivel ugyan ritkán lehet találkozni, de ez a szituáció – lásd a szászországi balesetet – korántsem elképzelhetetlen.

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

...
2023.05.04. 10:35

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

...
2023.05.01. 21:16

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

...
2023.04.29. 08:10

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

...
2023.04.23. 07:38

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

...
2023.04.21. 15:23

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

...
2023.04.09. 11:09

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

...
2023.04.08. 16:16

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

...
2023.04.07. 14:01

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.