2019.01.30, 09:43
Már napi munkában önvezető autó

Rohamtempóban fejlesztik az önvezető autókat. Igaz ezek még messze vannak a forgalom-érettségtől, viszont zárt körülmények között, egyes feladatokban képesek átvenni az ember munkáját.

Az Egyesült Államokban, Texasban, az Uvalde városában található tesztpályán használja az első vezető nélküli abroncstesztelő autóját a Continental. A fejlesztés célja, hogy a tesztfolyamatok a összhangban legyenek a valós használat során jelentkező kihívásokkal. A tesztjárművet a Continental Cruising Chaffeur rendszere vezérli, amelyet kifejezetten autópályán történő használatra fejlesztettek ki.

A jármű irányítása műholdas navigációs rendszeren keresztül történik. A kamerákkal és radarjeleket használó érzékelőkkel ellátott autó valós időben képes reagálni a gyalogosokra, biciklisekre, valamint az autó elé kerülő váratlan akadályokra, így akár állatokra is. „A Continental ezzel a fejlesztéssel nagy lépést tesz a Vision Zero küldetésének megvalósításában, amelynek elsődleges célja a halálos közúti balesetek nullára csökkentése” – emelte ki Musztrai Ferenc, a Continental Hungaria marketingvezetője. Hangsúlyozta: kritikus szituációkban az abroncsokon múlik, hogy az autó időben meg tud-e állni, vagy sem.
A Thomas Sych, a Continental gumiabroncs-tesztelési részleg igazgatója által vezetett csapat 2016 óta dolgozik Uvalde-ban a jövő abroncstesztelésén. „Olyan szinten szeretnénk automatizálni és ez által egységesíteni a teszteket, hogy a legkisebb különbségeket is azonosítani tudjuk a gumiabroncsok között” – hangsúlyozta a szakember. Kiemelte, hogy az automatizált járművekkel reprodukálhatók a folyamatok, így a tesztek ugyanolyan körülmények között mehetnek végbe. Így biztosabbak lehetnek a szakemberek abban, hogy a különbségek valóban az abroncsok között és nem a tesztfolyamatok közöttiek.
Ugyanezekből az okokból kifolyólag, a tesztek automatizálásához a Continental mérnökei már 50 évvel ezelőtt is igénybe vettek egy elektronikusan vezérelt autót. Azzal azonban még csak aszfalton lehetett kipróbálni a gumiabroncsokat. Az új prototípus murvás, kavicsos útfelületeken is tud haladni.

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

...
2023.05.04. 10:35

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

...
2023.05.01. 21:16

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

...
2023.04.29. 08:10

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

...
2023.04.23. 07:38

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

...
2023.04.21. 15:23

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

...
2023.04.09. 11:09

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

...
2023.04.08. 16:16

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

...
2023.04.07. 14:01

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.