2023.02.11, 09:19
Mibe ülnek át az oroszok?

Az európai-, japán-, és dél-koreai autógyártók kivonulásával tágas űr keletkezett az orosz autópiacon. Azonban vannak új jelentkezők, akik örülnek az új piacnak.

Lényegében a nyugati gyártói kivonulások után azonnal megindult az orosz autópiac volumenautókkal történő ellátásának a szervezése. Nem könnyű feladatra vállalkoztak, mert a bevonható gyártók szabad gyártási kapacitásai nem fedhették le azt a mennyiséget, amely „eltűnt” az orosz piacról. Ugyanis az ott eladott nyugati volumenmodelleket nagyrészt helyben gyártották. Az új jelentkezők értelemszerűen nem vonhatják el a már bejáratott piacaikról az oroszok igényelte mennyiségeket, így a megoldás elsősorban a helyi gyártás újraindítása, mint tették ezt elsőként a korábban Renault tulajdonú Lada gyárban.

Érdekesség persze az is, hogy az orosz piacon megjelenő például kínai márkák tulajdonosi köreiben bizony szerepelhetnek olyan márkák, amelyek nyíltan kivonultak onnan. De ez egy más téma. Nézzük inkább miből gazdálkodhatnak az orosz autókereskedők. A kalinyingrádi Avtotor cég január 30-án jelentette be, hogy kizárólagos jogot kapott Kaiyi autók gyártására és forgalmazására Oroszországban és számos FÁK-országban. A Ria Novosztyi információi szerint január végén Kalinyingrádban megkezdődött a Kaiyi márkájú kínai autók gyártása. Az E5 típusjelű négyajtós a kategóriája és a képességei szerint a Kia és a Skoda hasonló felépítésű típusait (Kia Cerato, Skoda Octavia) pótolhatja a vásárlóknál.  A szalonokba az első negyedév végén kerülnek a 147 lóerős, turbófeltöltős, másfél literes motorral szerelt autók. Egyelőre az összeszerelt kocsikban az az akkuk orosz eredetűek, de törekednek rá, hogy több helyben gyártott alkatrészt használjanak fel.

2302 Oroszkina1 Resize
Foto: Avtotor   Kaiyi a gyártósoron

A négyajtós alapmodell mellett a Kaiyi az év közepéig még több típus bevezetését tervezi. Az X3 crossover 116 lóerős 1,5 literes szívómotorral és hétfokozatú CVT váltóval készül majd, valamint az X3 147 lóerős turbómotorral és kilenc fokozatot szimuláló CVT-vel. Lesz prémium autójuk is, az X7 Kunlun, amely egy kétliteres, 249 lóerős turbómotorral egy hétfokozatú robotizált automata váltóval készül majd.

A kínai autók a 2000-es évek elején jelentek meg az orosz piacon. Az elsők között a Chery és Haval vonult be, akiket a Geely és Changan követett. Jelenleg is ez a négy márka a legismertebb az oroszoknál. Azonban az oroszok óvatosak voltak az új márkákkal kapcsolatban, és nem véletlenül, mert a kocsik számos gonddal küszködtek: mint a korai korrózió, a rossz ergonómia. A kínaiak közben fejlődtek, jelentős mértékben annak köszönhetően, hogy bevonták az európai szakembereket a gyártásba-fejlesztésbe. Így például a mai kínai SUV-k alapváltozata is megkapja általában a kormányfűtést, a fény-, és esőérzékelőket, a multimédiás rendszert, a kulcs nélküli nyitást-indítást, a légkondícionálót. 2019-ben a Haval üzemet nyitott Tula közelében. Itt készülnek az F7, F7x, Jolion crossoverek és a H9 SUV. Úgy tervezik, hogy hat év alatt az helyben gyártott alkatrészek aránya eléri a 80 százalékot a gyártásban.

2022 végén egyszerre három kínai típus modell került be az orosz piac top tizesébe: a Chery Tiggo 7 Pro, a Haval Jolion és a Geely Coolray. A formák nem feltétlenül szokatlanok az európai szemnek, mert a kínai tervezők ihletői gyakorta a jól sikerült nyugati típusok.  Ennél talán fontosabb, hogy autójuk a rozsdavédelem okán részben horganyzott karorrszériával készül. A Tiggo 7 Pro motorja 1,5 literes turbós benzines, 147 lóerős, 9,8 másodperc alatt éri el állóról a 100 km/óra sebességet. Az autó a Kia Sportage jellegű típusokat válthatja ki a piacon.

2302 Orosz Chery Resize
Fotó: © RIA Novosti / Ramil Sitdikov    Chery autószalon, Tiggo kiállítva

A Haval Jolion front- és összkerékhajtással is megvásárolható, motorja 143 lóerős, 1,5 literes turbós benzines, váltója robotizált hétfokozatú. Alapkivitelben felszerelik digitális műszerfallal, adaptív tempomattal, parkolást segítő rendszerrel, kétzónás légkondival, külső kamerákkal, holttérfigyelő rendszerrel, automata parkolási asszisztenssel, továbbá minden ülés és a kormány fűtött. Még indukciós telefontöltő is jutott bele: az orosz piaci szakértők szerint a Nissan Qashqai és a Volkswagen Tiguan „utódja” a piacon. Népszerű lett a Geely Coolray. Ez a legsportosabb a hármasból, álló helyzetből 8,4 másodperc alatt éri el a 100 km/óra sebességet

2302 Orosz Haval Resize
Haval Jolion

Az Auto.ru kutatása szerint az oroszok továbbra is árérzékenyek, ez fontos tényező, amikor kínai autót választanak. Ez a három típus esetében jól indult, kedvező áron kerültek a szalonokba. Azonban 2022 során, miután sok versenytárs elhagyta a piacot, a kínai gyártók megduplázták az árakat. De így is el tudják adni az autókat, nem utolsó sorban azért, mert ugyan továbbra is megvehető sok, elméletileg kivonult nyugati márka autója az oroszoknál, azonban ezek alkatrészellátása, szervizelése nehézkessé vált.

2302 Orosz Geely Resize
A moszkvai Geely “AvtoSpetsTsentr” márkakereskedés     Fotó: © RIA Novosti / Jevgenyij Odinokov

Közben a technikai hátrányokat folyamatosan dolgozzák le a kínai gyártók, különösen a biztonságra fordítanak figyelmet. Az Euro NCAP töréstesztjein 2022-ben két kínai típus is ötcsillagosan tört, a Wey Coffee 01 Hybrid és az Ora Funky Cat Electric Hatchback. Így a Ria Novosty értesülései szerint további kínai márkák bevonulása várható az orosz piacra, például az Ora és az Aura márkák regisztrációs folyamata már elindult.

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

...
2023.05.04. 10:35

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

...
2023.05.01. 21:16

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

...
2023.04.29. 08:10

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

...
2023.04.23. 07:38

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

...
2023.04.21. 15:23

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

...
2023.04.09. 11:09

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

...
2023.04.08. 16:16

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

...
2023.04.07. 14:01

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.