Szakmai berkekben köztudott, hogy a sebességtúllépés a közúti balesetek és tragédiák első számú oka Európában és Magyarországon egyaránt. Uniós terminológiával élve: a gyorshajtás ”a közutak legfőbb gyilkosa”. Szakértői becslések szerint minden negyedik közlekedési haláleset a gyorshajtással függ össze, így annak visszaszorítása által a közösség országaiban évente mintegy 7000 ember életét lehetne megmenteni.
Magyarországon is a gyorshajtás a legelterjedtebb szabálysértés és a legfőbb baleseti ok, melynek elsődleges szerepe van a halálos, illetve a súlyos sérülések bekövetkezésében. Hosszú éves tapasztalatok alapján hazánkban a járművezetők által okozott személysérüléses közúti balesetek 25-30%-a, míg a tragédiák mintegy 35-40%-a a sebesség nem megfelelő megválasztására vezethető vissza. A rendőrség által gyűjtött előzetes statisztikai adatok szerint 2018. első félévében a személysérüléses közúti balesetek hátterének 32%-ában a sebesség nem megfelelő alkalmazása állt.
2017. július 22-én a Totalcar internetes felületén egy cikk jelent meg „Miért van enyni gyorshajtó?” címmel, mely a gyorshajtásokkal kapcsolatos aktuális hazai helyzetet tükrözi. A cikk szerzője ismerteti és példával is bemutatja a relatív és az abszolút gyorshajtás közti különbséget, továbbá közli annak a saját KRESZ-teszt felmérésnek az eredményét, mely szerint a válaszadók egyharmada nem ismeri helyesen a sebességhatárokkal kapcsolatos hatályos szabályozást.
Hasonló felmérés már korábban is történt, a Szonda Ispos reprezentatív felmérésének értkelésében az ORFK-OBB egyik munkatársa is részt vett. A néhány évvel ezelőtti, fókuszcsoportos beszélgetésen, továbbá telefonos megkeresésen alapuló felmérés egyik megállapítása ugyancsak az volt, hogy a közlekedők egy része nincs tisztában a hatályos sebességértékekkel.
Főleg a lakott területen kívüli, az autóúton, valamint az utánfutóval való közlekedés sebességhatárai terén volt tapasztalható bizonytalanság, különösen az idősebbek vonatkozásában (az idősek ismerethiányára részben magyarázatot adhat, hogy ők a vezetői engedélyük megszerzése idején még a maitól eltérő sebességértékeket tanultak meg – pl. lakott területen belül 60 km/h, lakott területen kívüli egyéb úton 80 km/h, autópályán pedig 120 km/h -, és nem követték a KRESZ időközben bekövetkezett módosításait. A fiatalabbak szabályismereti hiányossságára ugyanakkor ez már nem lehet magyarázat).
Vitathatatlan, hogy a közlekedési szabályok rendszerén belül a megengedett legnagyobb sebesség egyike a legalapvetőbb ismereteknek, melyet minden vezetői engedéllyel rendelkező személynek ismernie kell. Így az a tény, hogy a közlekedők jelentős hányada a hatályos sebességértékekkel sincs tisztában, már önmagában is egyértelműen jelzi a szabály megtartásának, a jogkövetési magatartásnak a súlyos hiányosságát.
A Totalcar cikke a sebességkorlátozással érintett útszakaszokon a sebesség megtartásának anomáliájára is kitér, videófelvétellel is bemutatva a jelenlegi helyzetet. Ezzel kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy a szakmai tapasztalatok szerint a gépjárművezetők egy része – sajnálatos módon – többnyire az általuk észlelt út- és forgalmi viszonyokhoz, s nem pedig a megengedett értékekhez igazítják járművük haladási sebességét.
Ennek megfelelően olyan sebességgel közlekednek, amit ők biztonságosnak vélnek, anélkül, hogy figyelemmel lennének a közúti jelzőtáblák jelzéseire. Márpedig a közútkezelő a táblákat nem véletlenül helyezi ki. Bár előfordulhatnak a közlekedők által „indokolatlannak tűnő”, vagy esetenként „kint felejtett” jelzőtáblák is, de a sebességkorlátozó táblák kihelyezésének alapvetően fontos biztonsági oka van (útfelújítások, közúton folyó munkálatok, keskenyebb haladási sávok, kellő távolságból nehezen észlelhető útburkolati hiányosságok, eltérő útburkolat, erős oldalszél, környezetvédelmi szempontok stb.).
Örvendetes, hogy a cikk a gyorshajtás valós veszélyeinek bemutatását, a közlekedési és szabályismereti szint bővítését, valamint a szabályszegésre hajlamosabb járművezetők figyelmének felhívását, esetleges „elgondolkodását” egyaránt szolgálja. Tekintettel arra, hogy a Totalcar egyike a legnépszerűbb és leglátogatottabb hazai portáloknak, így a „Miért van ennyi gyorshajtó?” című cikk – más, hasonló jellegű cikk mellett – a közúton közlekedők szélesebb tömegének közlekedési szokásait kedvező irányban is képes lehet befolyásolni – ami megegyezik a hazai közlekedésbiztonsági érdekekkel.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.