Az idei tél eddig igen enyhének mutatkozott, fagypont alá csak ritkán esett a nappali hőmérséklet. Ennek megfelelően a szokásosnál többen használják a kerékpárjukat mindennapi közlekedésük során. Ugyanakkor a tél egyik sajátossága, hogy rövidebbek a nappalok és hosszabbak a sötét időszakok. Márpedig a sötét – és persze a korlátozott látási viszonyok egyéb jellegű romlása, mely télen rendszerint gyakrabban fordul elő – kedvezőtlenül hat a közlekedési környezet megfigyelhetőségére, valamint különösen a kerékpárosok (és a gyalogosok) észlelhetőségére.
A láthatóság, észlelhetőség fokozása az egyik legfontosabb megelőző intézkedés, amit egy kerékpáros saját élete, testi épsége, egészsége védelme érdekében megtehet. Ennek egyik területe a járművel, a másik pedig a kerékpárt vezető személlyel kapcsolatos.
Biztonsági szempontból elengedhetetlenül fontos, hogy a kerékpár fel legyen szerelve valamennyi előírt világítási és fényvisszaverő eszközzel (lámpákkal, prizmákkal), s azok működőképes, tiszta állapotban legyenek. A szennyezett eszközök nem tükrözik vissza a rá eső fényt, így nem töltik be szerepüket.
A kerékpáros a balesetek elkerülését élénk, világos színű, feltűnő ruházat, valamint fényvisszaverő mellény viselésével is elősegítheti (a sötét tónusú ruházat kerékpározáskor a biztonsági kockázatot jelentősen növeli). A fényvisszaverő mellények a kerékpárosok (és gyalogosok) észlelhetőségét segítik elő. A mellény viselését meghatározott esetekben jogszabály kötelezővé teszi.
A jelenleg hatályos KRESZ értelmében lakott területen kívüli út úttestjén, leállósávján, útpadkáján tartózkodó gyalogosnak – ide nem értve a csoportban történő közlekedést -, továbbá a kerékpárt hajtó személynek éjszaka és korlátozott látási viszonyok mellett fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie. A fényvisszaverő mellénynek (ruházatnak) meg kell felelnie a MSZ EN 471:2003.számú szabványban meghatározott követelményeknek.
A környezetéből kirívó, fényvisszaverő hatású elemekkel ellátott mellények előnye, hogy legalább 2-3 szorosára növelik az észlelhetőséget. Ezt egy példával érzékeltetve: egy 50 km/h sebességgel haladó jármű vezetője – megfelelő közvilágítás mellett – az ilyen védőöltözetet viselő személyt 160 méter helyett akár 390 méterről is észrevehet. Ez pedig azt jelenti, hogy a jármű vezetőjének több ideje marad az esetleges veszélyek észlelésére, s megfelelő manőver végrehajtására, a mellény viselője pedig egyértelműen féktávolságon kívülre kerül.
A fényvisszaverő hatású védőmellények viselése kerékpárosoknak még akkor is kifejezetten ajánlott, amikor arra jogszabály nem kötelez. A mellény mellett napjainkban egyéb fényvisszaverő eszközök is elterjedtek, mint például a karpánt, a táskára, vagy hátizsákra húzható fényvisszaverő huzat, ruházatra, vagy táskára szerelhető apró tárgyak. Ezeknek a reflektív hatású eszközöknek a viselése jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy ne váljunk súlyos kimenetelű közlekedési baleset részesévé. Ügyeljünk a biztonságunkra!
Balesetmentes közlekedést kíván az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság!
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.