A francia kormány bejelentette, hogy újabb megelőző intézkedéseket tervez a haladási sebesség csökkentése, valamint az ittas járművezetés és a vezetés közbeni jogellenes telefonhasználat visszaszorítása érdekében. Az új intézkedéscsomagot – mely kifejezett célja a halálos és súlyos sérüléses közúti közlekedési balesetek számának csökkentése – a miniszterelnöki tisztséget 2017. május 17. óta betöltő Edouard Philippe jelentette be.
Az összesen 18 közlekedésbiztonsági intézkedésből álló csomag leglényegesebb eleme, hogy azokon a lakott területen kívüli főútvonalakon, melyeknél az egyes haladási irányokat fizikai akadályok nem választják el, ott a megengedett legnagyobb sebességet 90 km/h-ról 80 km/h-ra csökkentik. A rendelkezés 2018. július 01-én lép hatályba, s a francia főútvonal-hálózat túlnyomó részét, mintegy 400 000 km utat érint.
A szigorítás bevezetésének hátterében az áll, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt a halálos kimenetelű balesetek száma a lakott területen kívüli főútvonalakon, ahol az összes közúti haláleset mintegy 55%-a történik.
A sebességcsökkentéstől a francia kormány évente mintegy 350-400 emberi élet megmentését reméli. Az érintett utak baleseti adatainak figyelemmel kísérése fontos feladatként jelentkezik a bevezetést követő hónapokban, és amennyiben az új rendelkezés nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, a kormányzat a helyzet újraértékelését követően a szabályozás módosításáról dönthet.
Az útjelzések és a közúti jelzőtáblák cseréjének teljes költségét az állam viseli. A francia kormány a sebességcsökkentés bevezetéséről annak ellenére döntött, hogy az előzetes felmérések szerint a lakosság több mint fele (59%-a) a korlátozást nem támogatja. Edouard Philippe miniszterelnök szerint ez a lépés nem tartozik a népszerű intézkedések közé, de az emberi élet védelme érdekében mindenképpen szükséges.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.