Ingyenesen letölthető foglalkoztató füzetet készített a Magyar Közút gyerekeknek.
Idén a Mikulás is hókotróval jár, legalábbis a most megjelent ingyenesen is letölthető, közutas téli színező és foglalkoztató füzetben. A Magyar Közút kiskőrösi Úttörténeti Múzeumának weboldalán elérhető füzetben a gyerekek nemcsak közutas Mikulást színezhetnek, hanem például megtervezhetik a hókotró útját egy havas labirintusban vagy segíthetnek kiválasztani a megfelelő közutas téli munkaruhát, a nagyobbakra pedig közlekedési táblás sudoku is vár. A Magyar Közút ezzel szeretne hozzájárulni minden hókotrórajongó gyerek (és persze felnőtt) ünnepi hangolódásához.
Szintén a múzeum weboldalán érhető el egész évben a kiskőrösi Úttörténeti Múzeum online szókeresője, memóriajátéka, kvízei és puzzle-je is. Akinek nem elég a szórakozva tanulásból, azt személyesen is várja a Múzeum keddtől vasárnapig, 9 és 16 óra között interaktív múzeumlátogatással és óvodásoknak, valamint kisiskolásoknak tartott kreatív múzeumpedagógiai foglalkozásokkal. A Magyar Közút kiskőrösi Úttörténeti Múzeuma Közép-Kelet-Európa legnagyobb hengergyűjteményével rendelkezik, ahol az érdeklődők az ókortól egészen napjainkig követhetik végig a közútkezelés rendszerének változásait.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.