2020.10.14, 09:20
„Több, mint verseny” – vár a Legend Rally OnRoad futam

Kaland, kihívás és egy felejthetetlen élmény: ezt kínálja a Legend Rally október 17-i logikai, tájékozódási személyautós futama.

Autóversenyekből sok létezik, a Legend Rally azonban több, mint egy sebességről szóló futam. Az október 17-én, Székesfehérvár környékén megrendezésre kerülő verseny egyszerre igényel autóvezetési, tájékozódási és ügyességi képességeket is. A futam a város utcáin, a megszokott forgalomban zajlik, a résztvevőknek azonban sokkal több a feladatuk, mint csupán eljutni a célig.

7 óra áll a versenyzők rendelkezésére ahhoz, hogy egy eldugott kincs nyomába eredjenek. A verseny kezdetén a műveleti terület GPS koordinátái felkerülnek a játékosok okostelefonjaira, és úgyszintén megkapják a feladatsort is, amely a Legend Rally által fejlesztett PILOT alkalmazásban lesz elérhető. Az alkalmazás a verseny egész nap során szükség lesz, ez továbbítja majd az információkat a szervezők felé.

Taktikábó, leleményességből és bátorságból egyaránt bizonyítani kell azoknak, akik az élmezőnyben szeretnének végezni! A résztvevőknek félrevezető és értékes információk halmazából kell kibogozni a célhoz vezető irányt és feladatokat; egyes feladatok eltérő pontértékkel bírhatnak, így összességében nem az lesz a befutó, aki a leggyorsabb sebességet diktálja. Sőt, a gyorsaság önmagában nem elvárás: a sebességhatár szabályozva van, a PILOT applikáció pedig jelzés küld a csapatnak, amennyiben a határt túllépik.

A Legend Rally csapatának célja, hogy az Onroad futam keretein belül olyan helyszínekre, rejtett városi szépségek színhelyeire kalauzolja el a játékosokat, ahová hétköznapjaik során nem feltétlenül jutnának el. Ennek ellenére a futam egy utcai személyautóval is kényelmesen teljesíthető, a csapat létszámát pedig az autóba gyárilag rögzített ülések száma határozza meg. Igen, akár egy hétszemélyes kisbusszal is bele lehet vágni a versenybe!

A cél a Velencei-tó környékén lesz, a stáb itt fogja várni a sorra érkező autósokat. A PILOT applikáció néhány pillanat alatt kiértékeli a csapat egész napi teljesítményét, az eredmények pedig egy órán belül kiderülnek, és természetesen a webes felületen is elérhetőek lesznek. A nevezés a legendrally.hu felületen zajlik, a jelentkezés díja csapatonként 18000 Forint. És, ahogy a szervezők fogalmaznak: „Ne tétovázz! Kösd el apu Ignisét, és kelj versenyre sok száz olyan emberrel, mint te vagy!”

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

...
2023.05.04. 10:35

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

...
2023.05.01. 21:16

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

...
2023.04.29. 08:10

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

...
2023.04.23. 07:38

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

...
2023.04.21. 15:23

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

...
2023.04.09. 11:09

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

...
2023.04.08. 16:16

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

...
2023.04.07. 14:01

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.