Egyelőre úgy tűnik, hogy az önvezető funkciók kevésbé vesznek részt a baleseti kockázatok csökkentésében. Mintha inkább gyarapítanák a lehetséges baleseti okokat.
Pont aznap, mikor a Tesla elérhetővé tette újabb vezetéstámogató asszisztens-rendszerét, a Full Self-Driving” funkciót, egy ilyen „Béta” verzióval futó Tesla Modell S kilenc ember sérülésével járó ráfutásos balesetet okozott egy gyorsforgalmi 5 sávos alagútban San Francisco-ban, mert indokolatlanul állóra fékezett a belső sávban tavaly november 24-én. A sofőr sajtóértesülések szerint (The Intercept, Drive Zone) állítólag elismerte, hogy a Tesla “Full Self-Driving Beta” szoftverét használta. A hírek szerint a mentés idejére több mint egy órára leállt a forgalom. 2022. novembere előtt az FSD-hez való hozzáférést olyan ügyfélkörre korlátozták, amelyet előtte monitoroztak egy pontozási rendszerben. A Tesla-tulajdonosok azonban bírálták a pontozási rendszert, mert véleményük szerint olyan vezetési megoldásokért is pontokat adtak, amit kockázatos kategóriába sorolható. A Tesla automatizált vezetési rendszereit – az Autopilotot és az FSDB-t is – az Országos Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) vizsgálja a sorozatos balesetek miatt. Az Intercept (a hivataltól kapott) értesülései szerint az Autopilot a hivatalos szervek tudomására jutott 273 közlekedési balesetben játszott szerepet 2021. júliusa és 2022. júniusa között. Ez elég magas érték még egy olyan nagy országban is mint az USA, főképp mert a jelenség szembemegy a társadalmi várakozásokkal, amely szerint a „gépi” vezetés nyújt majd gyógyírt a közlekedési balesetek problémakörére.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.