2019.01.23, 12:43
Új autókat kapnak a rendőrök

A Ford új járőrautó-kínálatával – a Police Interceptor Utility új hibrid változatával az élen – szeretné túlszárnyalni 2017-es 65 százalékos részesedését az USA rendőrautó-piacán. Az új Police Interceptor Utility 2019-ben áll szolgálatba, a már futó Police Responder Hybrid Sedan, az F-150 Police Responder, az Expedition SSV, az F-150 SSV, a Transit PTV és az SSV plug-In Hybrid Sedan mellett.

A hibrid technológia által az állásidő alatt jelentős az üzemanyag- és ezzel a költségmegtakarítás. Ha ugyanis a rendőrautó áll, a hagyományos benzinmotor jellemzően akkor is jár, hogy a fényhidat, a rádiókat, a számítógépeket és az egyéb fedélzeti elektromos berendezéseket működtesse. A Police Interceptor hibrid hajtáslánca lehetővé teszi, hogy a motor huzamosabb ideig ne járjon, mivel az elektromos berendezéseket ilyenkor a nagy kapacitású lítium-ion akkumulátor működteti. Ezzel jelentősen csökken az üzemanyag-fogyasztás és a CO2-kibocsátás is.

Az új 2020-as Police Interceptor Utility hibrid EPA (az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala) által mért kombinált fogyasztása 24 mérföld/gallon (9,8 l/100 km), így 41 százalékkal fogyaszt kevesebbet, mint a jelenleg használatos 3,7 literes benzinmotorral hajtott Police Interceptor Utility. Ez a számítások szerint járművenként évente 3500–5700 dollár üzemanyagköltség-megtakarítást jelent a jelenlegi Police Interceptor Utility modellhez képest. (Ha a számítást a 2017-ben eladott összes Police Interceptor Utility autóra alkalmazzuk, ez 118–193 millió dolláros, illetve több, mint 43 millió gallonos (kb. 163 millió literes) megtakarításnak felel meg!)

Michigan állam rendőrsége nemrég elvégzett egy tesztet: az új Police Interceptor Utility hibrid a konkurensek közül a legjobban gyorsul álló helyzetből 160 km/órára, emellett a leggyorsabb köridővel, illetve köridő-átlaggal, valamint a legmagasabb, (220 km/h) végsebességgel végzett, megelőzve ezzel a hagyományos V8-as motorral hajtott résztvevőket is! Az egyetlen gyorsabb szereplő egy rokona volt: a 3,0 literes EcoBoost® motorral hajtott Ford Police Interceptor Utility.

Mindezeken túl a Los Angeles Megyei Sheriff Hivatal tesztjén az új Police Interceptor Utility hibrid álló helyzetből 96 km/órára 1,1 másodperccel, 160 km/órára pedig 4,7 másodperccel rövidebb idő alatt gyorsult fel, mint a leköszönő 3,7 literes modell. A leggyorsabb köridőt is az új változat futotta, amely 2,4 másodperccel volt jobb, mint 3,7 literes társáé, átlagos körideje pedig 1,7 másodperccel volt rövidebb.

A Police Interceptor Utility padlólemezét a hajtáslánc lítium-ion akkumulátora köré tervezték, így a telep nem nyúlik a csomagtérbe, azaz az utastér, az első és a második sor mögötti raktér, illetve a teljes belső tér sem szenved csorbát, sőt legtöbb mérete még meg is haladja a jelenlegi modellét.

Az új Police Interceptor Utility számos innovációt vonultat fel, amelyek kifejezetten a rendőrök biztonságát szolgálják. A gyárilag telepített Police Perimeter Alert szenzorai a jármű körüli közel 270 fokos teret figyelik. A rendszer elemzi a közeli mozgást, ezzel felhívja a figyelmet a veszélyt jelentő helyzetekre. Mozgás észlelésekor a Perimeter Alert automatikusan bekapcsolja a hátsó kamerát, hangot bocsát ki, bezárja az ablakokat és az ajtókat. Az észlelt fenyegetést megjeleníti a digitális műszerfalon, így a rendőrök figyelemmel kísérhetik azt.

A vezetést támogató rendszerek közé tartozik az ütközésre figyelmeztető rendszer automata vészfékasszisztenssel, gyalogosészleléssel és ráfutásos ütközésekre figyelmeztető rendszerrel. Egy, csak a bűnüldözés számára elérhető kikapcsoló funkció lehetővé teszi, hogy a rendőrök ideiglenesen hatástalanítsák a rendszert, amikor az zavarja őket a munkában.

Választható tartozék a hátsó kamera, amely gombnyomásra mutatja a jármű mögötti teret, valamint számos gyárilag telepített és csomagolt kábel- és világításcsomag, amely kulcsrakész megoldásokat kínál a rendőrség számára. Kimondottan a rendőrség igényeire szabták a nagy teherbírású anyagból készült üléseket – a kényelmes és a könnyű ki-és beszállást is segítő – alacsony párnázattal. A műbőr borítású hátsó ülések és padlózat könnyen tisztítható. A szúrásgátló lemezek (az első ülések háttámlájába építve) a lehetséges támadások elleni védelmet szolgálják.

A Police Interceptor Utility három hajtáslánccal készül: a 3,3 literes motorral felszerelt hibrid mellett 3,0 literes EcoBoost és 3,3 literes V6-os benzinmotor is választható. Mindegyik tízfokozatú automata sebességváltóval készül, az alapfelszerelés része az állandó összkerékhajtás és a mély hóban és homokban is működő kipörgésgátló.

A Ford Police Interceptorok továbbra is az egyedüli járművek a világon, amelyek megfelelnek a Ford szigorú, 120 km/órás hátsó ütközési tesztje követelményeinek. A szövetségi előírás ennél a tesztnél 80 km/h. A bóracélból készült biztonsági cella szerkezete az ütközés energiáit az utastér köré vezeti el, a gyűrődő zónák pedig elnyelik és eloszlatják azt. A Ford „SPACE (Side Protection and Cabin Enhancement – oldalvédelem és utastérerősítés) architecture” technológiája szerkezeti merevítésekkel és oldalsó ütközés elleni védelemmel szolgál.

A Police Interceptor Utility modellt a fokozott igénybevételek szempontjából is tesztelték – különös tekintettel a hatékonyabb hűtésre és a fékrendszerre. Az első ajtók zsanérjait megerősítették, a speciális acélfelniket, a gumiabroncsokat és a dísztárcsákat is úgy tervezték, hogy bírják a fokozott terhelést az üldözések során. Vizsgálták a 20 centiméteres kerékvetőn való áthajtást is, a záróvonal-keresztezést, a vasúti síneken történő áthaladást 48 km/h sebességgel, valamint a gázlóképességet is (46 centi vízmélység 24 km/órás, 25 centi vízmélység 64 km/órás sebességgel).

 

Az alapfelszerelés része a Bluetooth™ így a rendőrök a telefon- és rádióbeszélgetések közben is a volánon tarthatják a kezüket. Szintén alapárasak a tompított és távolsági LED fényszórók, a négy felhasználó számára beállítható, memóriás kormánykapcsolók, és a 2.270 kilogrammig terhelhető vonóhorog, valamint a négy irányban állítható kormányoszlop.

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

...
2023.05.04. 10:35

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

...
2023.05.01. 21:16

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

...
2023.04.29. 08:10

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

...
2023.04.23. 07:38

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

...
2023.04.21. 15:23

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

...
2023.04.09. 11:09

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

...
2023.04.08. 16:16

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

...
2023.04.07. 14:01

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.