A németek szerint az autópályán közlekedés egyik alapszabálya („Faustregel”), hogy a minimális követési távolság a haladási sebesség legalább fele legyen, persze km/h helyett méterben számolva. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy ezt a szabályt még a biztonságos közlekedésükről és szabálytiszteletükről elhíresült németek sem tartják meg minden esetben. Számukra kedvezőtlen hír, hogy Bajorországban idén megkezdték egy teljesen új technikai eszköz alkalmazását, mely a haladási sebességet és a követési távolságot egyaránt méri.
Az újonnan kifejlesztett digitális video követési távolság és sebességmérő berendezés (Video Abstands- und Geschwindigkeitsmessung Digital, röviden: VAG Digital) az úgynevezett fotogrammetria elvén működik. A VAG Digital működéséhez szükség van az ellenőrzés végrehajtására kijelölt útszakasz előzetes megmérésére, s az adatok készülékben történő rögzítésére. A rendszer egyszerre több forgalmi sáv felügyeletére is képes, továbbá az egyes járműkategóriákat is felismeri (személygépkocsi, tehergépkocsi, autóbusz stb.).
A működés során az új eszköz a közúti forgalmat folyamatosan felügyeli, s az ellenőrzési területen áthaladó valamennyi járművet – pozíciójuk alapján – külön-külön kezeli. A speciális kamera minden egyes jármű esetében kiszámolja a haladási sebességet, valamint a hozzá tartozó követési távolságot. Ehhez az előre rögzített távolság megtételéhez szükséges időt veszi alapul. A készülék a megengedett sebesség túllépését, valamint követési távolság meg nem tartását egyaránt rögzíti, utóbbi az ellenőrző monitoron piros színnel azonnal, jó látható módon megjelenik.
A VAG Digital egyidejűleg két kamerával működik, melyek egymással kommunikálnak. Az első kamerát általában a gyorsforgalmi út feletti hídra telepítik, míg a másikat a forgalmi irányokat elválasztó területen, a védőkorlátok mögé helyezik el. Az első kamera – az ellenőrzés alá vont útszakaszt folyamatosan felügyeletével – észleli és rögzíti a jogsértést, míg a második kamera alapvetően az elkövető azonosítására szolgál.
Egy-egy ilyen komplex berendezés a telepítési költségekkel együtt mintegy 170 000 euróba kerül, melyet a bajor rendőrök „autósbarát” módon alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy az ellenőrök nem küszöbértéken mérnek, hanem mindig alkalmaznak bizonyos, néhány százalékban mért toleranciát (megjegyzés: hazánkban is alapvetően ez a gyakorlat). Az eszköz kizárólag a jogsértők adatait tárolja, a szabályosan közlekedő járművek adatai azonnal törlődnek a rendszerből.
Természetesen a rögzített szabályszegések utólag még vizsgálatra kerülnek, hiszen tökéletes technika nem létezik, a működés, valamint rögzítés során egyaránt előfordulhatnak hiányosságok. Különösen éjszaka, valamint párás, ködös időben lehet hibára hajlamos az új rendszer, ezért a feldolgozást végző szakemberek valamennyi jogsértés felvételeit áttekintik.
A VAG Digital új típusú sebesség és követési távolság mérő berendezések beszerzése és rendszerbe állítása szerves része a bajor tartományi kormányzat által 2013-ban elfogadott, 2020-ig tartó „Bayern mobil – sicher ans Ziel” megnevezésű közlekedésbiztonsági programnak, mely egyik fő céljaként a közúti balesetek és halálozások számának visszaszorítását határozta meg.
A Bajor Szabadállam napjainkig 11 db VAG Digital eszközt vásárolt (ezek összköltsége 1,8 millió euró), ugyanakkor a rendőrségi közlemények szerint további berendezések beszerzése van folyamatban. Az A7 autópálya működését felügyelő első eszköz 2014. július 24-én kezdte meg próbaüzemét. A készüléket nyílt nap keretében mutatták be a sajtó képviselőinek és az érdeklődő közlekedőknek.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.