2022.09.18, 09:04
Versenyeztek a polgárőrök

Véget ért a XVII. Országos Közlekedésbiztonsági Polgárőr Verseny.

Az ORFK-OBB 2020-ban kérte fel először a Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottságot, hogy az Országos Közlekedésbiztonsági Polgárőr Versenyt megszervezze. Azonban két éve a verseny a járványhelyzet miatt elmaradt. 2021-ben ismét a Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottságé volt a feladat, hogy az országos döntőt lebonyolítsa. A verseny igazán színvonalas és izgalmas lett, nem csoda, hiszen a a Hungaroringen tartották. Akkor az Országos Polgárőrszövetség képviselője jelezte, hogy a következő 15 évben a szervezési jog pest megyéé lesz.

Így 2022-ben is ők szervezték meg a versenyt, színhelyként a Hungaroring Groupama Vezetéstechnikai Pályát választották. Az országos döntőn a 19 megyei polgárőrszövetség és a fővárosi polgárőrszövetség által delegált 2 fős csapatok mérték össze a tudásukat. Elméleti KRESZ tesztet töltöttek ki, számot adtak polgárőrismereteikről, majd vezetéstechnikai tudásukat mutathatták meg a speciális pályákon, továbbá helyt kellett állniuk egy intézkedéstaktikai ismereteket igénylő gyakorlati versenyfeladatban is.

A versenyen egyéni első három, a csapat első három helyezettek kaptak díjakat, valamint a legjobb elméleti feladatmegoldó  – Saja Lőrinc István – vehetett át elismerést.

2209 Opsz
A díjazottak

Csapat kategória:

  1. Csongrád-Csanád megye csapata
  2. Fejér megye csapata
  3. Budapest csapata

Egyéni kategória:

  1. Saja Lőrincz István (Csongrád-Csanád)
  2. ifj. Marekkel Tibor (Fejér)
  3. Szűcs Lajos János (Budapest)

Obb 30ev 2

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

...
2023.05.04. 10:35

Kipróbálható öreg villamosok

Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

...
2023.05.01. 21:16

Védett matuzsálem

Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

...
2023.04.29. 08:10

Gondolkozik helyettünk

Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

...
2023.04.23. 07:38

Városligeti szombat

A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

...
2023.04.21. 15:23

Teljes a Balaton-gyűrű

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

...
2023.04.09. 11:09

Napelemmel gyűjtögetett kilométerek

A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

...
2023.04.08. 16:16

Ölelkező légzsák a Toyotától

A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.

...
2023.04.07. 14:01

Harapósabb férfiak

Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.