A gyalogosan közlekedők közül a forgalomban való részvételük közben igen sokan használnak okos telefont. Egyrészt telefonhívásaikat bonyolítják le a smartphone-ok által, de az egyre gyarapodó számú, már-már követhetetlenül széles skálán mozgó mobil alkalmazások is igen gyakran kötik le tulajdonosaik figyelmét (sms küldés, fényképezés, szelfizés, skype, játék, filmnézés, hírek, vagy éppen regény olvasása stb.)
A német DEKRA cég a közelmúltban egy érdekes felmérést végzett hat európai fővárosban, mely a gyalogosok okos telefon használatával kapcsolatos szokásait, s annak veszélyeit vette nagyító alá. A vizsgálatban 14 000 önkéntes vett részt. A felmérések az egyes városok több pontját érintették, így például Berlinben három különböző helyen kérdezték meg a gyalogosokat.
A felmérés főbb megállapításait tartalmazó jelentés szerint a gyalogosok 17%-a rendszeresen használja okos telefon készülékét, miközben gyalogosan közlekedik. (Eszerint minden hatodik gyalogos figyelmét gyakran vonja el napjaink egyik legnépszerűbb technikai vívmánya.) Igencsak meglepő, hogy a felmérés végzése idején az úttesten tartózkodó, ott éppen áthaladó gyalogosok mintegy 8%-a olvasta a telefonon kapott szöveges üzeneteit, további 2,6%-uk éppen telefonált, míg 1,4%-uk mindkét alkalmazást egyidejűleg használta (pl. fülhallgató segítségével telefonált, miközben a keze a klaviatúrán dolgozott. Ezen a téren az egyes városok között jelentős eltérés nem volt.
A fentieken túl az úttesten áthaladó gyalogosok hozzávetőleg 5%-a hallgatott zenét (vagy rádiót), szótlanul, többnyire fülhallgatót használva. Ez a tulajdonság jellemzően a fiatalabb korosztályokra, de azon belül is különösen a 25-35 év közöttiekre voltjellemző (az idősebb korosztályoknál a zenehallgatás jóval ritkábban fordult elő.)
Érdekes az okos telefon használatának eltérősége a nemek közötti viszonylatban: míg a szebbik nem tagjai általában szövegírással, sms küldéssel voltak elfoglalva, addig a férfiak nagyobb arányban hallgattak zenét.
“A telefonálás, a zenehallgatás, a szöveges üzenetek írása és küldése, valamint más alkalmazások használata egyértelműen kockázatos figyelemeltereléshez vezet a közúti közlekedésben” – jelentette ki Clemens Klinke, a DEKRA igazgatósági tagja, majd hozzátette: „Sok gyalogos túlságosan alábecsülik a mobiltelefonálás veszélyeit és ezzel jelentős veszélyeknek teszik ki magukat”.
Összességében az okos telefonok gyalogosok általi használatának különbségei Európában nem jelentősek, bár bizonyos eltérések kimutathatók. A legkisebb arányban Amsterdamban használták a gyalogosok smartphone készülékeiket haladásuk közben (mindössze 8,2 %-uk), ezzel szemben – nem kis meglepetésre – a „használati csúcsot” a Föld egyik legbiztonságosabb közúthálózattal rendelkező országának fővárosában, Stockholmban mérték (23,6%). Rómában ugyanez az arány 10,6%, Brüsszelben 14,5%, Párizsban 14,1%, Berlinben pedig 14,9% volt.
A DEKRA felmérést végző csoportja számos extrém veszélyhelyzetet is tapasztalt, miközben a közlekedési, okos telefon használati szokásokat térképezte fel. Az egyik igen jellemző példa, ami számos esetben, és több városban is előfordult: fiatalokból álló csoport úgy haladt át az útesten, hogy oda a körültekintés teljes hányában léptek le, s áthaladásuk közben folyamatosan egyik társuk okos telefonjának képernyőjét nézték. Előfordult, hogy egy ilyen csoport a figyelmetlensége miatt kerékpárossal ütközött.
További riasztó példák: egy asszony úgy tolta át az úttesten babakocsiban ülő gyermekét, hogy a forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzést mutatott, és az anya folyamatosan az okos telefon billentyűit nyomkodva üzenetet írt. Egy másik esetben egy apuka tolt egy babakocsit az úttesten, de a gyermekét nem a babakocsiban, hanem a karjában tartotta, s áthaladás közben a válla és a füle közé szorított telefonban folyamatosan beszélt.
A legmeglepőbb jelenetet a felmérés végzői Stockholmban látták: egy fiatal lány haladt át az úttesten, majd annak közepén váratlanul megállt, telefonját elővette, s intenzíven üzenetírásba kezdett. Amikor egy autóbusz vezetője rádudált, a lány felnézett fel, s csak akkor fogta fel, hol is van, és milyen szituációba keveredett. „Ilyen és ehhez hasonló szituációk sokaságával szembesült a felmérést végző csoport, miközben a munkáját végezte” – jelentette ki Clemens Klinke.
Stockholm történeti belvárosában az okos telefonjaikat használó, az egyébként keskeny, kevésbé belátható utakra körültekintés nélkül lelépő gyalogosok jelensége korántsem ismeretlen. Ez a veszélyes jelenség egy helybelit egyenesen arra ösztönzött, hogy egy figyelmeztető táblát készíttessen és helyezzen el Stockholm óvárosának egyik utcájában. Noha a tábla korántsem felel meg a hivatalos svéd előírásoknak, ráadásul azt nem is a közút kezelője, hanem egy magánszemély helyezte ki, a gyalogosok közlekedésére jellemző veszélyek miatt a város vezetése a táblát mégsem távolította el.
A járdán és az úttesten való áthaladásuk közben a fejüket lehajtó, kezükben okos telefont tartó, a környezetükről és a rájuk veszélyt jelentő tényezőkről tudomást sem vevő gyalogosok (az autósok körében terjedő, a gyalogosokra nézve korántsem megtisztelő szóhasználat szerint: az „agyhalottak”) száma a tapasztalatok szerint rohamosan nő, így ez a rendkívül veszélyes trend mielőbbi kezelést igényel. Több országból lehet hallani olyan híreket, hogy a helyzet kezelésének egyik módjaként a gyalogosok közlekedését szabályzó egyes közúti jelzéseket a járda burkolatára (is) fel kívánják festeni, de még a gyalogosforgalmat irányító fényjelző készülék járdába való beépítésének gondolata is felmerült.
Az ilyen gyalogos balesetek elkerülésének legfőbb módját azonban alapvetően a prevenció, a közlekedésbiztonsági kommunikáció, a gyalogosok felé irányuló, a reális veszélyeket és a balesetek következményeit tudatosító felvilágosító munka jelentheti.
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_nosztalgia_villamos.jpg)
Kipróbálható öreg villamosok
Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton.
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_toyota_lc_panzer.jpg)
Védett matuzsálem
Páncélozott változatban is megvásárolható az ős Toyota Land Cruiser.
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/10/piros_lampa_resize.jpg)
Gondolkozik helyettünk
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki a BME-n.
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_veteran_magya_rendor_2.jpg)
Városligeti szombat
A hétvégén, április 22-én újra megtartották a Rendőr és Tűzoltónapot a fővárosban. Igazi fesztivál-hangulat volt.
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2021/06/kerekparut_2106.jpg)
Teljes a Balaton-gyűrű
Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút.
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_abt_idbuzz_szolarteto_1.jpg)
Napelemmel gyűjtögetett kilométerek
A német ABT tuningcég az új idők szelére az elektromos autókra koncentrál. Hatótávnövelő napelem panelt fejlesztett.
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_toyota_fejlegzsak_2.jpg)
Ölelkező légzsák a Toyotától
A több légzsákos passzív utasvédelmi megoldásokat egy légzsákkal válthatja ki a Toyota fejlesztése.
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2019/08/agressziv2.jpg)
Harapósabb férfiak
Felmérés szerint az agresszív autóvezetői stílus inkább a férfiakra jellemző.